Mind     |     Kert     |     Park     |     Tér     |     Műemléki környezet     |     Lakó     |     Iroda     |     Intézmény     |     Koncepció

Projekt neve

Pécs Vásárcsarnok

Dátum

2015

Téma

Tér

Stádium

Koncepció

Leírás

Urbanisztikai látásmódunkat jól tükrözi pályázatunk vonatkozó műleírási részlete:

Településfejlesztés környezete és céljai

A pályázat építészeti, városépítészeti, sőt urbanisztikai értelemben is kiemelt eszközként és célként kezelte a "pécsi léptéket". Ez, megközelítésünk szerint, egybevág a kortárs kompakt és ezért fenntarthatóbb városfejlesztési teóriákkal, módszerekkel. A pár évvel ezelőtti pécsi belvárost ábrázoló üres-tömör morfológia tanulmányozása egyértelműen mutatja meg, hogy milyen lépték szerint fejlődött évszázadokon keresztül a város szövete. Az is megfigyelhető hogy ezzel szemben milyen kontrasztban áll az Árkád épületének léptéke. Ez a lépték és funkció a hazai, helyi vásárlóerő képességeivel sajnos rendkívül rossz ökonómiai hatást gyakorolt Pécs klasszikus, belvárosi szolgáltató, kereskedelmi utcáira. Látható az is hogy a 60-as 70-es évek városfejlesztései, az épületek közötti szabad, városi teret milyen mértékben degradálták igazából gazdátlan közlekedési felületekre, és ezek hulladék felületecskéire elhelyezett ökológiai és funkcionális értelemben rossz, vagy alacsony minőségű zöldfelületekre. Hatalmas területen szűnt meg ezáltal a klasszikus multifunkcionális, sokszínűségében gazdag és funkcióiban alkalmazkodó élő városi (köz)tér és utca. Javaslatunk a szerves fejlődés irányelvei mentén gondolkodik. Nem hatalmas egyszeri támogatásokra alapoz, hanem az elkövetkező 10-50 évben várható gazdasági, demográfiai viszonyok között a funkciókat kiszolgáló, de fenntartásukban a város teljesítőképességét nem túlterhelő beavatkozásokban gondolkodik. Ennek a metódusnak alapvető lényege, hogy mind a Centrum, mind a Zólyom tömbök, mind pedig a távlati IMCS olyan elemeiben is ütemezhető megoldások, amelyek bármely egységük létrejötte esetén is értelmes, fenntartható és működőképes egységet alkotnak önmagukban és a többi elemmel együtt is.

Urbanisztikai vízió főbb elemei, irányelvei

1. Létesüljön léptékében és funkciójában olyan beépítés, ami feltölti és kialakításával sokszínűbbé teszi a jelenlegi hiányos tömbök struktúráját. A tömbön belüli téri helyzet determinálta a funkciókat, de a tömbhatárra telepített funkciók képesek a szükséges gépjármű forgalmi terhelést úgy pufferálni, hogy a tömbbelsők a mainál lényegesen magasabb minőségre pozícionálható szolgáltató, kereskedelmi és lakó funkcióknak is helyet biztosítsanak.

2. Alakuljanak ki olyan emberi, dominánsan gyalogos prioritású, "pécsi léptékű" városi terek, amelyek F+2, F+3 épülettömbök között kialakuló utcákból, és ezeken az utcákon keresztül elérhető megtalálható többcélúan használható városi terek rendszeréből állnak.

3. Professzionális szinten kapja meg a gépjárműforgalom a számára szükséges felületeket a tömbök határai mentén, illetve legyen sokszínű és bő a parkolási rendszer, de a lehetőségek szerint minimális legyen a tömbök belső területeinek gépjármű forgalmú terhelése.

4. Olyan intermodális csomópont alakuljon ki, ami kompaktan, minimalizált átszállási távolságú kapcsolatokkal szolgálja ki alapfunkcióját, de mindemellett megoldja a déli irányú gyalogos kapcsolatát a Bajcsy Zsilinszky útnak és a belvárosnak. Épülete mégsem állja útját annak, hogy a déli irányba kinyíló tengely valós távolságra helyezze a belváros déli részét kertváros északi területeitől a helyiek mentális térképén.

5. Olyan zöldfelületi rendszer alakuljon ki, ami a kompakt, így a kevéssé terjengős városi szabad tereken is betölti elsődleges funkcióját: a minden évszakban pozitív irányú mikroklimatikus korrekciót.

http://epiteszforum.hu/uj-pecsi-vasarcsarnok-getto-tamas-sztranyak-gergely-es-az-s73-megosztott-ii-dijas-terve

View